Ebben a bejegyzésben végigvezetjük Ferenc hajbeültetésén, az első állapotfelméréstől egészen a végeredményig.

Budapest mellett Angliában, Írországban és Franciaországban is több városban biztosítunk időpontokat, így pácienseink találkozhatnak tapasztalt specialistáinkkal és személyre szabott tanácsot kaphatnak a hajbeültetéssel kapcsolatban.

Természetesen ha a személyes találkozó nem megoldható, online állapotfelmérésre is van lehetőség.

Ferenc 2017. október 2-án regisztrált rendszerünkbe, és időpontot is foglalt személyes állapotfelmérésre.

Előzetes állapotfelmérés

Ferenc párizsi irodánkban találkozott csapatunkkal egy részletes konzultáció keretében 2017. október 10-én.

Az évek óta tartó hajhullás következtében a haja megritkult a fronton és a vertexen is (a fejtető elülső és hátsó területein).

Ferenc elmondta, hogy bár mindkét terület zavarja, számára a legfontosabb a hajvonal helyreállítása.

A vizsgálat során kiderült, hogy a donorterülete kiváló – a hajsűrűség megfelelő, a hajszálak pedig erősek, vastagok.

Orvosunk úgy találta, hogy akár a 6000 hajszál is gond nélkül kinyerhető.

Orvosunk a front és a vertex feltöltésére két külön hajbeültető műtét talált szükségesnek.

A Ferenc által preferált hajvonal megbeszélése után orvosunk két lehetséges kezelési tervet ajánlott.

Az első opció az volt, hogy az első kezelés során csak és kizárólag a hajvonalra fókuszálunk.

Ebben az esetben nagyjából 4000 hajszálat ültetnénk át, hogy elérhessük azt a hajvonalat amit Ferenc szeretne. Később pedig egy második kezelés során feltötenénk a vertexet.

A második opció az volt, hogy az első műtét során kivesszük az egy kezelés során biztonsággal kinyerhető 6000 hajszálat, és elosztjuk a fejtető elülső és hátulsó zónái között.

Így megfelelő denzitással kiépíthetnénk a hajvonalat és a frontot, míg a fennmaradó hajmennyiséggel javíthatnánk a sűrűséget a vertexen.

Mivel így a maximális hajsűrűséget nem tudnánk kialakítani a vertexen, a második műtét során javítanánk a fedést.

A lehetőségek ismertetése után kollégáink elmondták Ferencnek a kezeléssel és az utógondozással kapcsolatos tudnivalókat is.

Ferenc megfelelőnek találta orvosunk javaslatait, és néhány nappal a vizsgálat után le is foglalta a műtét dátumát.

 

Ferenc hajbeültetése

Ferenc hajbeültetését a FUE2 Safe System technikával végeztük el 2018. január 5-6-án, összesen 6097 hajszál átültetésével.

5000 hajszálat használtunk a hajvonal kiépítésére és a megfelelő sűrűség eléréséhez az elülső területen.

A fennmaradó 1097 hajszállal pedig növeltük a sűrűséget a vertexen.

Ferenc frissen beültetett hajvonalat a fue2 hajbeültetés végén
A kezelési nap végén

A hajszálak kivételét követően a donorterületet bekötözzük – a fenti képen látható is a ragasztó.

A műtét után csak egy rövid ideig kell a donorterületet lefedve hagyni.

A kötést el kell távolítani néhány órával a műtét után. Ha a kötés túl sokáig marad fent, könnyen beletapadhat az apró sebeke, kellemetlenné téve a kötés eltávolítását.

A donorterület nem igényel különleges kezelést, és a kötést sem kell újra feltenni.

Mivel az átültetett hajhagymáknak időre van szükségük a beágyazódáshoz, a beültetett területet a páciensek semmivel sem takarhatják le.

A legjobb ha az első időszakban hagyjuk a fejbőrt gyógyulni.

Természetesen a kezelőorvos ismerteti majd a részletes tudnivalókat, és a pácienseink számára biztosítunk mindent amire a megfelelő gyógyuláshoz szükségük van.

 

A kezelés utáni első 3 hét

A kezelés utáni első 7 napban legjobb a békén hagyni a donor-, és a beültetett területet is.

Egyáltalán nem szabad a fejbőrt fogdosni, vagy megmosni.

Ehelyett a beültetett területet steril fiziológiás sóoldattal kell óránként befújni.

Az antibiotikum kúra mellett ezek a szabályok segítenek a gyulladások, fertőzések megelőzésében míg az apró sebek bezáródnak.

Az alábbi képen megtekintheti, milyen volt  Ferenc esetében a beültetett terület az 1 hetes kontrollnál:

1 héttel a műtét után

A beültetett terület pörkös, némi duzzanat is látható még, azonban a gyógyulás rendben halad.

A második héttől kezdve a pörköket óvatosan fel kell áztatni és lemasszírozni. Ennek köszönhetően a a pörkök szépen fokozatosan lejönnek, és a fejbőr letisztul.

A harmadik héttől már lehet babasampont használni a hajak és a fejbőr óvatos átmosásához.

3 héttel a kezelés után

A beültetett terület és az átültetett hajak ebben az időszakban még igen érzékenyek.

Annak érdekében, hogy semmi se zavarja meg a gyógyulási folyamatot és a hajhagymák megtapadását, van néhány fontos szabály amit be kell tartani:

  1. A fejet nem szabad befedni.
  2. Kerülni kell az erős, közvetlen napsütést, a szélsőséges meleg és hideg hőmérsékletet. Tél és nyár közepén a páciensek csak rövid időt tölthetnek a szabadban az első 3 hét során.
  3. Kerülni kell a fizikai megerőltetést ami izzadással, megemelkedett vérnyomással jár.

 

2-3 hónappal a műtét után

A kezelést követő harmadik hét után a beültetett hajszálak elkezdenek fokozatosan kihullani.

A folyamatnak ezen szakasza a kezelés utáni 3. hónap végéig tart; ekkor újra ellenőrizzük a beültetett terület állapotát.

Ezen a ponton nem ritka, hogy már látunk néhány új hajszálat. Így történt ez Ferenc esetében is:

3 hónappal a beültetés után

Azok, akiknek érzékenyebb a bőrük, még észlelhetnek egy kis pirosságot, de ezekben az esetekben is hamarosan teljesen eltűnik.

Három hónappal a kezelés után a beültetett terület már nem igényel speciális kezelést, és nincsenek már szabályok sem amik befolyásolnák a páciensek mindennapi rutinját.

Természetesen még mindig kerülni kell azonban a napégést, és a kémiai anyagokat, mint pl. a szintetikus hajfesték.

 

4-6 hónappal a kezelés után

Az új hajak a 4. hónap környékén kezdenek el kinőni, az ezt követő időszakban látványos változást hozva.

6 hónappal a kezelés után az új hajak már jelentős javulást jelenthetnek a kiinduló állapothoz képest.

Emlékszik még, hogy az állapotfelmérés során orvosunk úgy találta, hogy Ferenc erős, vastag szálú donorhajjal rendelkezik?

Nos, ezek az erős hajszálak remek részeredményt biztosítottak a 6 hónapos kontrollra,:

6 hónappal a kezelés után

 

1 évvel a hajbeültetés után

a 6. hónapot követően tovább folytatódik majd az átültetett hajszálak kinövése, a végeredményt a 12-15. hónapra érik el a páciensek.

Páciensenként az eltérések jelentősek lehetnek – a kor, egészségügyi problémák, és még az életmód is befolyásolhatják a folyamat sebességét.

A legtöbb esetben 1 évnél már a végeredményt láthatjuk.

Ferenc újra Párizsban találkozott csapatunkkal, ahol örömmel láttuk, mennyire boldog az új külsejével.

A fronton az eredmény valóban kitűnő lett; Ferenc dús, természetes hatású hajvonalat ért el a FUE2 segítségével:

Franck before the surgery and with his natural-looking hairline after his fue2 surgery

A fenti képeken látható, hogy a vertexen a várható mértékű változás elérése mellett a hajhullás is folytatódott.

Az állapotfelmérés során újra megbizonyosodtunk arról, hogy a donorterület lehetővé teszi a második hajbeültetés elvégzését.

Ferenc azóta már visszatért klinikánkra és reméljük, hogy néhány hónap múlva legalább annyira elégedett lesz a vertexen elért eredménnyel, mint a hajvonalával.

 

Szeretne Ön is hasonlóan lenyűgöző változást megtapasztalni?

Segíthetünk haja visszaszerzésében!

Keresse kollégáinkat a +36 30 658 86 23 számon vagy az info@hairpalace.fr címen!

Ha pedig még nem regisztrált, az alábbi gombra kattintva megteheti:

Kezelési tervet szeretnék!