Jessy új külseje 5000 hajszállal

Jessy először 2017 novemberében vette fel velünk a kapcsolatot, miután évekig küzdött a hajhullással, különböző termékeket kipróbálva.

Néhány héttel később, december 5-én már párizsi irodánkban köszönthettük őt, ahol részt vett személyes állapotfelmérésünkön.

A konzultációt vezető orvosunk a vizsgálat során úgy találta, hogy a donor terület nagyjából 5000 hajszál kivételét teszi lehetővé.

Ezért orvosunk azt javasolta, hogy ezt a hajmennyiséget a front sűrűségének növelésére használjuk, anélkül, hogy a hajvonalat középen lejjebb hoznánk.

Bár Jessy elégedett volt a javasolt kezelési tervvel, csak az ünnepek után gondolta át, hogy mikor lenne számára a legalkalmasabb a kezelés.

Végül 2018 januárjában foglalta le a 2 napos műtét dátumát áprilisra.

A hajbeültetését április 16-17-én végeztük el, 5174 hajszálat ültettünk át:

A fronton beültetett terület a kezelés végeztével. A beültetett piros, a pörkök képződése is megindult.
A beültetett terület a 2. kezelési nap végén

Az 1. kontroll 1 héttel a műtét után:

Az első hét nap során a pácienseknek steril fiziológiás sóoldatot kell használniuk, óránként egyszer bepermetezve a beültetett területet.

A spray segít tisztán tartani a frissen beültetett területet amíg az apró sebek összezáródnak.

Az első hét végén a pácienseknek el kell kezdeniük leáztatni a pörköket.

Az alábbi képen a Jessy beültetett területét láthatjuk az első áztatás után:

Közeli kép Jessy beültetett területetéről, 1 héttel a kezelés után. Néhány pörk már lejött, de még sok látható a beültetett területen.
1 héttel a kezelés után

Még itt-ott jó néhány pörk látható, de a beültetett hajszálak a helyükön vannak.

Látható pirosság, és az áztatás következtében némi hámlás, de ez teljesen természetes, hiszen még csak pár nap telt el a kezelés óta.

 

A 2. kontroll 3 héttel a kezelés után:

Az alapos áztatást és az óvatos masszázst naponta meg kell ismételni. A páciensek a harmadik héttől kezdve használhatnak babasampont.

Ennek köszönhetően a pörkök teljesen eltűnnek és a fejbőr állapota jelentősen javul.

Az alábbi képen Jessy beültetett területét láthatja a második kontroll során:

Közeli fotó Jessy beültetett területéről 3 héttel a műtét után. Már egyetlen pörk sem látható.
3 héttel a hajbeültetés után

Az első hetes kontrollhoz képest láthatjuk mennyit nőttek a hajak.

Nincsenek már pörkök, sem hámló területek, azonban egy-két helyen még láthatunk némi pirosságot.

Ennyi pirosság még teljesen normális, hacsak nincs egyéb tünet. Fokozatosan elhalványul majd ahogy a fejbőr gyógyul, de a bőr érzékenységétől függ, hogy ez a folyamat meddig tart.

 

A 3. kontroll 3 hónappal a műtét után:

A harmadik kontrollra a beültetett hajszálak kihullanak.

Ez Jessy esetében is így történt:

Közeli fotó a hajvonalról 3 hónappal a kezelés után. Mivel a beültetett hajszálak kihullottak, a hajsűrűség olyan, mint a kezelés előtt.
3 hónappal a kezelés után

Ahogy a fenti képen is látható, a beültetett terület gyakorlatilag visszatért a kiinduló állapotba.

Azonban, különösen a hajvonalnál, már láthatunk néhány rövid hajszálat. Ezek az első hajszálak amelyek már elkezdtek kinőni.

Természetesen a folyamat mindenkinél egyedi, nincsenek szigorú határidők.

Vannak páciensek akiknek ezen a ponton már több hajszál látható, míg másoknál csak a következő hetekben indul be a növekedés.

 

A 4. kontroll 6 hónappal a hajbeültetés után:

Az új hajszálak általában a negyedik hónapban kezdenek nagyobb számban kinőni.

Minden beültetett hajhagymának megvan a maga tempója.

Míg vannak hajhagymák amelyek korábban kezdik el az új hajszálakat növeszteni, mások még tovább maradnak a nyugalmi fázisban. Ezért a változás mindig fokozatos.

Nézzük Jessy kontroll képét:

Részeredmény 6 hónappal a FUE2 műtét után. A denzitás javult, de még nem nőtt ki minden hajszál, itt-ott áttűnik a fejbőr
6 hónappal a kezelés után

A negyedik kontrollra már látható volt a különbség a kezelés előtti állapothoz képest.

Az új hajszálak már kellően nagy számban kinőttek ahhoz, hogy egy közepes fedést biztosítsanak.

 

Az utolsó kontroll 1 évvel a kezelés után:

A beültetett hajszálak a kezelés után 12-15 hónap alatt nőnek ki teljesen.

Lehetnek esetek amikor a folyamat lassabb és a kezelőorvos további kontrollokat lát szükségesnek, azonban általában 1 évnél tartjuk az utolsó kontroll.

Az utolsó kontroll alkalmával Jessy újra ellátogatott párizsi irodánkba, 2019. május 13-án.

Örömmel láttuk az elért eredményt:

A mosolygó Jessy 1 évvel a hajbeültetés után. A hajvonal dús és határozott, természetes hatású.
Eredmény 1 évvel a hajbeültetés után

A beültetett terület szépen bedúsult az előző kontroll óta.

A hajvonal sokkal határozottabb, és magas, természetes hajsűrűséget sikerült elérni az elülső zónában.

 

További kérdései vannak a hajbeültetéssel kapcsolatban? Forduljon hozzánk bizalommal!

Keresse kollégáinkat a +36 30 658 86 23-as telefonszámon vagy az info@hairpalace.fr címen.

Ha pedig eddig még nem tette meg, kérjen ingyenes kezelési tervet:

Szeretnék egy árajánlatot!