Mennyi hajra van szükség ahhoz, hogy jó eredményt érhessünk el a hajbeültetéssel? 

Minden esetben eltérő mennyiségre – a pontos hajszálszám függ többek között a beültetendő terület nagyságától, a haj természetes sűrűségétől és a donorterület minőségétől is.

Bartlomiej 2017 júliusában lépett kapcsolatba klinikánkkal. 

Elküldte nekünk a képeit, hogy felmérhessük az állapotát, és elmondta, hogy a hajvonalát szeretné a kezeléssel helyreállítani.

A hajbeültetés előtt

A képek alapján orvosaink 5-6000 hajszálat javasoltak, attól függően, hogy pontosan mennyire alacsonyan és milyen formájú hajvonalat szeretne kialakítani.

A kezelési tervek átnézése után Bartlomiej gyorsan meghozta döntését. Két nappal a tervek elkészítése után már le is foglalta az egyik utolsó szabad helyünket augusztusban. 

A hajbeültetését 2017. augusztus 23-24-én végeztük el, összesen 6397 hajszálat ültettünk át az elülső zónába:

A műtéti nap végeztével

Az általunk használt FUE2 Safe System technikával elérhető sikerarány igen magas. Ezzel a módszerrel a beültetett hajszálak akár 95%-a kinő a kezelés után. 

Azonban a megfelelő utógondozás elengedhetetlen a jó eredmény eléréséhez. 

Annak érdekében, hogy minden biztosan rendben menjen, és az orvosaink tudjanak segíteni amikor kell, 6 kontrollt tartunk a kezelés után. 

Lehetőség van ezeken a kontrollokon személyesen részt venni, de ha időhiány vagy a távolság miatt épp nem megoldható, akkor online, elküldött képek alapján is ki tudjuk értékelni az aktuális állapotot. 

Természetesen a kontrollokon kívül is a páciensek rendelkezésére állunk, a folyamat bármely pontján ellenőrizhetjük a hajakat, hogyha bármi kérdés vagy aggály felmerülne.

 Az első kontroll a kezelés után 1 héttel esedékes. 

Ezen a ponton a beültetett hajszálaknak a helyükön kell lenniük, nem szabad lennie semmilyen gyulladásnak vagy fertőzésnek.

Ilyenkor előfordulhat, hogy a fejbőr még zsibbadós, esetleg viszket, de ezek teljesen természetes részei a gyógyulásnak. 

Bartlomiej esetében mindent rendben találtunk az első kontroll során:

Első kontroll – 1 héttel a kezelés után

A kezelést követő második héttől a pácienseknek el kell kezdeni óvatosan áztatni és átmasszírozni a fejbőrt.

Ezt minden nap meg kell ismételni, hogy a kialakult pörkök szép fokozatosan eltűnjenek.

A pörkök mennyisége és az, hogy mennyi idő kell az eltávolításukhoz teljesen változó. 

Még a 2. hét végén lehet néhány pörk a fejbőrön, azonban a 3. hét végére a fejbőrnek már teljesen tisztának kell lennie:

A műtét utáni 3. hét végétől a 3. hónap végéig a beültetett hajak kihullanak.

Az átültetett hajhagymák már beágyazódtak, megtapadtak az új helyükön, mindössze a hajszálak hullanak ki. 

Ezért a 4. kontrollra a beültetett területen a sűrűség visszatér a műtét előtti állapothoz. 

Bartlomiej esetében is hasonlóan zajlott a folyamat, mindössze néhány hajszál indult még növekedésnek a 3. hónap végéig:

Negyedik kontroll – 3 hónappal a műtét után

A beültetett hajszálak igazán a 4. hónaptól indulnak növekedésnek. 

A legtöbb esetben a páciensek szembetűnő változáson mennek át az ezt követő hónapokban.

Mivel Bartlomiej esetében a hajak az átlagosnál kicsit még korábban is kezdtek el kinőni, a 6 hónapos kontrollnál már remek sűrűséget láthattunk:

Ötödik kontroll – 6 hónappal a műtét után

Általában a többi haj a kezelés utáni 12. hónapig nő ki. 

A folyamat lehet kicsit lassabb, de az ilyen esetekben is véget ér 15-18 hónappal a kezelés után. 

Bartlomiej a hajbeültetés után 1 évvel érte el a végeredményt:

Utolsó kontroll és végeredmény 1 évvel a hajbeültetés után

 

A hasonlóan lenyűgöző eredmény eléréséhez szükséges hajszálszám minden esetben más. 

Azonban a FUE2-vel és a megfelelő utógondozással az Ön számára is elérhető.

Tudja meg, mennyi hajra van szüksége, kérjen pontos árajánlatot:

Kezelési tervet szeretnék!

Ha pedig szeretné lefoglalni a kezelését, vagy kérdései lennének a hajbeültetésről, hívja kollégáinkat a +36 30 658 86 23-as telefonszámon!