Miklós fiatalosabb külseje 6000 hajszál beültetése után
Mire Miklós felvette velünk a kapcsolatot 2018. január 8-án, már tudta, hogy mindenképpen szeretné a műtétet:
“Nagyon kevés volt az önbizalmam miután elvesztettem a hajam, és nem szerettem azt az öregembert, aki a tükörből nézett rám vissza. Évekig fontolgattam a hajbeültetést, de egyszerűen nem gondoltam, hogy számomra anyagilag is elérhető lenne.”
Mivel minél hamarabb szerette volna a műtétet, Miklós az online állapotfelmérést választotta.
Miután megkaptuk és kielemeztük a fotóit, elmondtuk Miklósnak, hogy a hajvonal és a vertex (a fejtető hátsó része) feltötéséhez két külön kezelésre lesz szüksége.
Könnyedén elfogadta a javaslatunkat és úgy döntött, hogy még abban a hónapban aláveti magát a műtétnek.
2018. január 30-31-én egy kétnapos kezelés során 6000 hajszálat ültettünk át az elérhető legmodernebb FUE2 SafeSystem módszerrel.
Miklós esetében erre a hajmennyiségre volt szükség, hogy megfelelő sűrűséggel kiépíthessük a hajvonalat és feltölthessük az elülső zónát:
A műtétet követően 6 kontroll során folyamatosan nyomon követjük a gyógyulást és a beültetett hajak növekedését.
A változás fokozatos, a 4. hónaptól egyre több és több haj indul növekedésnek.
A hajbeültetés végeredménye 12-18 hónappal a kezelés után látható. Egyedi tényezők, mint pl. az általános egészségi állapot nagyban befolyásolják a folyamat sebességét.
Az utolsó kontrollra 1 évvel a kezelés után kerül sor.
2019 januárjára Miklós megjelenése jelentősen átalakult.
A beültetett hajszálak megfelelő számban kinőttek, a határozott, erős hajvonal mögött megfelelő, természetes hatású sűrűséget biztosítva:
“A HairPalace eredményei önmagukért beszélnek, és ez még csak az első kezelésem volt a javasolt kettőből. Nem is lehetnék boldogabb. Új embernek érzem magam és újra a valódi énem néz vissza rám a tükörből.”