Hogy mi a közös a sztárfutballista David Beckham-ben, a zenei legenda Elton John-ban, valamint a forradalmi ötleteiről és milliárdjairól elhíresült Elon Muskban?

Mindannyian nemet mondtak a kopaszodásra és igent a hajbeültető kezelésekre.

A legújabb hajbeültetések már végleg búcsút intenek a ritkás fejtetőnek és visszahozhatják a haj fiatalos, egészséges sűrűségét.

Ez a három sztár látványosan élvezte a kezelésük egészen elképesztő eredményét, változásuk pedig sokakat motivált arra, hogy lépéseket tegyenek a dús haj irányába.

De nem David Beckham az egyetlen futballista, aki hajbeültetésen vett részt. Wayne Rooney, Christiano Ronaldo és Antonio Conte is óriási változást ért el.

Apropó Conte… Ön tudta, hogy ő volt az egyik első focista, aki kipróbálta a kezelést?

Az olasz edzőnek akkoriban persze nem volt könnyű dolga, ezért nagy utat tett meg a fiatalos hajkoronáért.

Ezt az utat, vagyis Antonio Conte hajbeültetésének történetét szeretnénk bemutatni cikkünkben.

Kicsoda Antonio Conte?

Conte egy világhírű labdarúgó, aki idén edzőnként a bajnoki címig vezette az Internazionalét. Az olaszországi Leccében született 1969-ben.

A Juventusban, középpályásként játszott évei alatt hamar népszerűvé vált elképesztő tehetsége miatt. Kapitányként Conte győzelemre vezette a Juventust az UEFA Bajnokok Ligájában, a csapat továbbá öt Serie A címet zsebelt be, valamint az 1996-os UEFA szuperkupát is megszerezte.

Az olasz válogatottban is szerepelt a 94-es labdarúgó világbajnokságon és a 2000-es Európa-bajnokságon.

Sikerei edzőként is követték. 2006 óta Bari, Siena és az olasz válogatott élén is megfordult.

Középpályásként azonban nem csak a tehetsége miatt került a címlapok hasábjaira. A 90-es évek során több fénykép is megjelent róla, mely spekulációt indított erőteljes kopaszodásáról – annak ellenére, hogy a sportember mindössze huszonéves volt.

Antonio Conte kopaszodása

Részt vett hajbeültetésen Antonio Conte?

Nyilvánvalóvá vált, hogy a labdarúgót is bosszantja megritkult frizurája, így segítséghez fordult.

Sokan úgy sejtik, az első hajbeültetésére 2000-ben került sor, hiszen az Európa-bajnokságon Conte sűrűbb, egészségesebb hajjal jelent meg.

Antonio Conte FUT hajbeültetés

Sajnos abban az időben a hajbeültetések még gyerekcipőben jártak, így az olasz góllövő néhány évvel később újabb kezelésre szorult.

Hány hajbeültetése volt?

Úgy tudjuk Conte összesen három hajbeültetésen vett részt az elmúlt 21 év során.

Az első két műtétet valószínűleg szülőhazájában, Olaszországban végeztette el, de azok hosszú távú eredményeivel nem volt elégedett.

Ezt követően Kanadába utazott, hogy meglátogasson egy vancouveri klinikát is. Ez már elhozta a változást, amiről huszonéves kora óta álmodott.

Antonio Conte hajbeültetés eredménye

Milyen típusú hajbeültetéseken vett részt Antonio Conte?

Valószínűsíthető, hogy az edző korai hajbeültetésein a FUT (Follicular Unit Transplantation) technikát alkalmazták.

Ez az egyik népszerű kezelési típus a FUE (Follicular Unit Extraction) mellett, de sokan kevésbé megbízhatónak találják.

Hogy miért?

A FUT módszer azzal jár, hogy egy csík fejbőrt távolítanak el a tarkó feletti, donor területről.

Ezt mikroszkóp alatt apró darabokra bontják, majd azokat ültetik be a fejtető hajhiányos területeire. A donor részen keletkezett vágást összevarrják, de a heg sajnos hosszú távon, akár egy életen át láthatóvá válik.

Bár sokakat ez nem zavar, néhányan igazán kellemetlennek élik meg a heg jelenlétét. Hogy eltakarják a kényes részt, hosszabb frizura hordására kényszerülnek.

A FUT kezelés másik sarkallatos pontja a hosszabb gyógyulási idő, mely a kezelés invazív jellege miatt történik. Az eltávolított bőrcsík helyének begyógyulása több időt vesz igénybe, mint a kizárólag hajszálakkal operáló FUE módszer.

Ezért valószínűsíthető, hogy Conte harmadik, kanadai kezelésén az utóbbit alkalmazták.

Fue és Fut hajbeültetési módszerek

A FUE kezelés (különösen legújabb változata, a FUE2 Safe System) teljesen heg- és nyommentes marad.

Ezzel a technikával egy speciális, mikroszkopikus fúrófejben végződő tűvel nyerik ki a hajszálakat a donor területről, majd ültetik őket a kívánt részre.

A módszer azt is lehetővé teszi, hogy az orvosok a legnagyobb pontossággal nyerjék ki a szálakat, anélkül, hogy maradandó sebeket okoznának a páciensnek.

Arra is odafigyelnek, hogy a donor területen ne látszódjon a kinyert hajak mennyisége, így olyan pontokról szedik ki egyesével a szálakat, ahol a legnagyobb a dússág aránya.

A kinyerés után egy speciális oldatban tisztítják meg az apró hajakat, majd egy még apróbb tűvel implantálják őket az előzetesen megbeszélt, kopaszodó területre.

Ezzel a kezelési móddal bármilyen frizurát választhatnak a jövőben, a dús hajkoronán kívül nem utal majd arra nyom, hogy a páciensek hajbeültetésen estek át.

A legjobb hajbeültető orvosok már több évnyi tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. Ezek az orvosok képesek elérni, hogy a fejtető sűrű, természetes és fiatalos hajkoronát kapjon.

Sikeresek voltak a műtétek?

Bár a korai műtétei látványosak voltak, az eredmény sajnos nem tartott örökké.

Antonio Conte legutóbbi beültetése viszont sikeresen elérte, hogy haja dúsabbá, stílusosabbá és előnyösebbé váljon.

Antonio Conte hajátültetés eredmény

Miért kellett az olasz futballsztárnak több kezelésen részt vennie? Ennek több oka is lehet.

  • Férfias típusú hajhullás: Ez az állapot a haj fokozatos kopását eredményezi a fejtetőn. Változó, hogy milyen korban kezdődik, hiszen több különböző tényező (a genetika, az életmód és szedett gyógyszerek) befolyásolja azt.
  • Hatástalan kezelés: Mivel Antonio Conte egyike volt azoknak a hírességeknek, akik elsőként vettek részt ilyen kezelésen, előfordulhat, hogy az adott időben még nem volt elég kiforrott a technológia a hatásos eredmény elérésére.
  • Rossz utógondozás: Az utógondozás rendkívül fontos része a hajbeültetésnek, ezért a legtöbb klinikán különösen ügyelnek arra, hogy a műtétet követő évben ellenőrizzék a fejlődés folyamatát. Ha a páciensek nem tartják be az előírásokat, az hatással lehet a kezelés végkimenetelére.

Bármi is okozta Conte hajhullási problémáit, úgy tűnik, legutóbbi kezelésével végre megtalálta a végleges megoldást.

Hogy kaphatok olyan hajbeültetést, mint Antonio Conte?

Antonio Conte hajbeültetésének kimagasló eredménye kedvet adott Önnek ahhoz, hogy próbát tegyen a kezeléssel?

HairPalace segíthet megvalósítani az álmait.

Klinikánkon a jelenlegi legmodernebb FUE típusú hajbeültetést, a FUE2 Safe System-et alkalmazzuk, hogy a beültetés eredménye egy életen át kitartson.

Teljesen fájdalommentes kezelésünk a rendkívül modern, Dunára néző klinikánkon történik.

Hajbeültetésünk ára attól függ, összesen hány hajszálra van szüksége az Ön számára legmegfelelőbb eredmény eléréséhez.

Hogy megkapja kezelési tervét (mely a hajszálak számát és a pontos árajánlatot is tartalmazza), foglaljon időpontot klinikánkra és találkozzon személyesen orvosainkkal.

Sok év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosaink megvizsgálják haját és fejbőrét, a donor terület sűrűségét, és elmagyarázzák Önnek a hajbeültetés pontos menetét. Vizsgálatunk ingyenes.

Amennyiben kedvet kapott, kérjük először töltse ki haj analízisünket!

Kitöltöm az INGYENES hajanalízist!

További celeb hajbeültetések

GYIK

Kicsoda Antonio Conte?

Antonio Conte vezető futballedző, korábban középpályás játékos. A Juventus kapitányaként csapatát többszörösen sikerre juttatta. Több bajnokság és öt Serie A cím nyerése is a nevéhez fűződik.
Conte dolgozott a Chelsea, az Inter Milan és egyéb sikeres csapatok kapitányaként is.

Mikor volt először hajbeültetése?

Antonio Conte vélhetően 2000-ben esett át legelső hajbeültetésén.
Az ekkor készült fotókon haja a korábbiaknál jóval sűrűbb és egészségesebb formát öltött.

Hány hajbeültetése volt összesen?

Bár a focista első beültetése szép eredményt hozott, sajnos nem volt maradandó. Gyérülő frizurája visszatért, majd fejteteje szinte teljesen kopasszá vált.
Egy második hajbeültetésen is részt vett szülőhazájában, Olaszországban, de még mindig nem érte el a számára legmegfelelőbb eredményt.
A harmadik kezelésére Kanadában, Vancouverben került sor, ahol Conte végre olyan frizurát kapott, amire húszas évei óta álmodott.
Hajkoronája ma egészségesebbnek és fiatalosabbnak néz ki, mint valaha.