Elon Musk hajbeültetése – Lépésről lépésre
![Elon Musk hajbeültetése](https://www.hairpalace.hu/wp-content/uploads/2021/06/elon-musk-hajbeultetes-elott-utan.jpg)
Elon Musk korunk egyik legsikeresebb innovátora. Több népszerű vállalkozás is a nevéhez köthető: ő alapította többek között a megújuló energiára épülő Tesla autógyárat és a forradalmi SpaceX projektet, mely a következő évtizedekben embert küldene a Marsra.
Vagyonát nagyjából 182 milliárd dollárra (ez nem elírás!) becsülik, ezzel pedig ő a második leggazdagabb ember a világon az Amazon alapítója, Jeff Bezos mögött, aki legutóbbi információink szerint több mint 192 milliárd dollár büszke tulajdonosa.
Persze ahogy bárki más, Elon Musk sem tökéletes, élete során ő is szembesült néhány problémával. Ilyen volt például a kopaszodással való küzdelme.
De mikor kezdett kopaszodni? Hogyan nyerte vissza hajának eredeti dússágát?
És hogy kaphatja meg Ön is ugyanazt a kezelést?
Tartson velünk, és fedezzük fel együtt Elon Musk „hajtörténetét”!
A kezdetek: Musk útja a sikerhez
Elon Reeve Musk 1971-ben született a dél-afrikai Pretoriában.
Az üzleti életbe 1995-ben lépett. Ekkor indította el ugyanis az egyik legjobb barátjával, a néhai Greg Kourival a Zip2 névre hallgató projektet.
A szoftverekkel foglalkozó kisvállalkozásuk egy sikeres céggé alakult, a két fél pedig 1999-ben összesen 307 millió dollárért adta el azt jelenlegi tulajdonosainak.
Musk végül 22 millió dollárral távozott, melyet rögtön be is fektetett következő vállalkozásába, az X.com-ba (ezt ma PayPal néven ismerjük).
További sikerei után a techguru 2002-ben indította el szerelemprojektjét, az űrutazást forradalmasító SpaceX-et.
2004-ben a Tesla autógyár elnöke lett, majd néhány évvel később vezérigazgatói pozícióba került. Azóta is felügyeli a vállalat önvezető és elektromos autóinak tervezői és gyártási folyamatát.
Milyen volt a fiatal Elon Musk haja?
A 2000-es évek elején készült képek arról árulkodnak, hogy Musk már fiatalon megtapasztalta hajvonalának megritkulását.
![A fiatal Elon Musk ritkás hajvonala](https://www.hairpalace.hu/wp-content/uploads/2021/06/elon-musk-kopaszodas.jpg)
Minden jel arra mutat, hogy Elon Musk férfias típusú hajhullástól szenvedett, mely egy rendkívül gyakori állapot. Ez a 40 és 49 év közötti férfiak több mint 50%-át érinti.
A férfias típusú hajhullás kiváltó okai lehetnek:
- a genetika / az állapot családon belül öröklődése
- hormonális problémák (az androgénekkel, azaz a nemi hormonokkal összefüggésben)
Mikor kezdődtek a hajhullási problémái?
Ahogy Musk idősödött, egyértelművé vált, hogy hajhullása egyre súlyosabbá válik, mégha feje hátulján és oldalain meg is őrizte hajának fiatalos dússágát.
Ez gyakori jelenség a férfias és egyéb típusú hajhullás esetében.
A fejtetőn kívüli sűrűség ugyanakkor a hajbeültetést is lehetővé teszi, ugyanis az átültetni kívánt hajszálakat általában a tarkó feletti, donorterületről nyerik ki.
Évekkel később Muskot sűrűbb frizurával kapták lencsevégre. A változás jól látható volt.
![Elon Musk dus frizuraja](https://www.hairpalace.hu/wp-content/uploads/2021/06/elon-musk-hajatulteto-mutetje.jpg)
Természetesen ez nem maradt észrevétlenül. A 2010-es évek közepére az internetezők találgatni kezdték, mi áll a techguru nagy változása mögött, a média pedig kiemelt hírként kezelte a lehetséges kezelést.
Elon Musk hajbeültetése szinte akkora hírverést kapott, mint a több évnyi, figyelemre méltó vállalati sikerei.
De mi az igazság? Hogyan nyerte vissza dús frizuráját?
Tényleg volt hajbeültetése? Ha igen, milyen típusú?
Meglepőnek találjuk, hogy a hihetetlen mennyiségű vagyonával és kreativitásával Elon Musk nem talált fel egy eddig sosem látott, új módszert, mely képes megszűntetni a kopaszodást.
De az igazság az, hogy nem is volt rá szüksége.
A legújabb hajbeültetési technológia fantasztikus megoldást nyújt minden olyan férfi vagy nő számára, akik hajveszteséggel küzdenek. Ma két hajbeültetési technika elérhető:
- Follicular Unit Transplantation (FUT)
- Follicular Unit Extraction (FUE)
Legtöbben úgy vélik, Musk a FUE módszert választotta a FUT helyett. Sokan döntenek így. De miért is?
FUT vs. FUE: Melyik a legjobb kezelés?
A FUT kezelés során az orvosok egy csík fejbőrt távolítanak el a tarkó területéről, majd a kivágott részt apró darabokra bontják. Ezt követően beültetik azokat a fejtető kopasz területeire.
![Fue és Fut hajbeültetési módszerek](https://www.hairpalace.hu/wp-content/uploads/2021/06/FUE2-hajbeultetesi-mod-Hairpalace.png)
Idővel a hajhagymák újra aktiválódnak és növekedni kezdenek azokon a területeken, melyeket érintett a hajhullás.
Sajnálatos módon a FUT kezelések látványos heget hagynak a tarkó területén. Emiatt fordul elő az, hogy a páciensek néha a hosszabb haj mellett döntenek. Így eltakarhatják a kényes részt.
Ellentétben ezzel a módszerrel, a FUE típusú kezelés már jóval nagyobb szabadságot nyújt.
Ahelyett, hogy az orvos egész bőrdarabokat távolítana el a hajak kinyeréséhez, a fej hátulján és oldalain lévő donorterületről egyesével nyeri ki a hajszálakat. A kinyert szálakat egy speciális oldatban tisztítja meg, majd ülteti be őket a hiányos pontokra. Ez a módszer nem csak hatékony, de teljesen fájdalom- és hegmentes is.
A szakértők szerint Elon Musk valahol 20 ezer és 30 ezer dollár közötti összeget költhetett hajbeültetésére. Az eredmény magáért beszél – a milliárdos fiatalabbnak néz ki közel 50 évesen, mint két évtizeddel ezelőtt.
![Elon Musk hajbeültetése](https://www.hairpalace.hu/wp-content/uploads/2021/06/elon-musk-hajbeultetes-elott-utan.jpg)
Hogy kaphatnék olyan hajbeültetést, mint Elon Musk?
Amennyiben Elon Musk egy FUE típusú hajbeültetésen vett részt, senkinek nem szükséges milliárdosnak lennie, hogy ugyanilyen sikerű eredményt érjen el.
Hogyan? Válassza a HairPalace-t.
Klinikánkon a legújabb FUE típusú hajbeültetési technológiát használjuk, ami a FUE2 Safe System névre hallgat.
Ez a technológia teszi lehetővé orvosainknak azt, hogy a lehető legmagasabb precizitással, a lehető leglátványosabb eredményeket érjék el.
Amennyiben kedvet kapott, hogy frizuráját újra sűrűbbé varázsolja, jelentkezzen ingyenes hajbeültetés konzultációnkra és találkozzon személyesen szakorvosainkkal!
További celeb hajbeültetések
- Hajbeültetés sztároknál
- David Silva hajátültetése
- Lewis Hamilton haj transzplantációja
- Antonio Conte hajimplantátuma
GYIK
Mi Elon Musk eredeti hajszíne?
A techguru eredeti hajszíne sötétbarna, szürkeárnyalatok nélkül.
Hány évesen kezdett kopaszodni Elon Musk?
Musk a 20-as éveiben találkozott először a kopaszodással, ahogy erről a 2000-es évek elején készült fotói is árulkodnak. Hajritkulása több éven át folytatódott, míg a 2010-es években már dús, jóval sűrűbb frizurával jelent meg a nyilvánosság előtt.
Vett részt hajbeültetésen Elon Musk?
Úgy tűnik igazak a hírek, Amerika népszerű vállalkozója tényleg hajbeültetésen vett részt. Mivel fejének hátulján és oldalán mindig egészséges, sűrű hajjal rendelkezett, ideális jelöltté válhatott a FUE típusú kezelésre.