David Silva a Premier League történetének egyik legjobb labdarúgója.

2003 óta játszott már a Valencia, a Manchester City, a Real Sociedad és a spanyol válogatott színeiben is.

Azonban Silva nem csak a pályán tanúsított elképesztő játéka miatt került az újságok címlapjára: rendszeresen szárnyra kap a hír, hogy hajbeültetésen esett át.

Vajon igazak ezek a híresztelések? És ha igen, milyen hajbeültetése volt David Silvának?

David Silva útja a hajbeültető kezeléséig

Fiatalabb éveiben Silva dús hajának köszönhetően rövidebb és hosszabb frizurákat is kipróbált.

Fiatal David Silva dús hajjal

Azonban idővel elkezdte egyre rövidebbre és rövidebbre vágatni a haját, míg végül 2017 nyarán már szinte kopaszon, ún. buzz cuttal fotózták.

David Silva kopaszon, 2017-ben

A fotók alapján nyilvánvaló, hogy Silva hajvonala jelentősen kikopott az évek során.

Elképzelhető, hogy éppen azért választott korábban hosszabb frizurákat, hogy a hajhullásának mértékét titokban tarthassa.

Silva megjelenése teljesen megváltozott a szinte kopaszra borotvált hajával; több rajongója szerint a Manchester City edzőjéhez, Pep Guardiolához hasonlított leginkább.

Ez a frizura akár már része lehetett a hajbeültetésre való felkészülésnek, hiszen a donor területet a legtöbb esetben rövidre kell nyírni a kezelés előtt.

És valóban, nem sokkal a drasztikus változás után David Silvát a hajbeültetés összetéveszthetetlen nyomait viselve fotózták le.

Az alábbi képen láthatjuk, mennyivel előrébb hozták a hajvonalát:

David Silva előrébb hozott hajvonala FUE hajbeültetés után

A David Silva hajbeültetéséről szóló pletykák 2018 végén, 2019 elején szaporodtak meg, mikor dúsabb hajjal jelent meg a nyilvánosság előtt mint valaha.

Néhány rajongó arra tippelt, hogy esetleg finasteridet vagy minoxidilt használt, azonban a képek alapján egyértelmű, hogy hajbeültetése volt.

Az újonnan növő hajszálak jól láthatóak a magasabb, természetes hajvonala körül:

David Silva FUE hajbeültetés után

Ez alapján pedig bátran kijelenthetjük, hogy a pletykák igazak!

Úgy tűnik, David Silvának valóban volt hajbeültetése. Azonban az titok maradt hogy egy Spanyol, Angol vagy esetleg egy Török klinikát válaszott a hajbeültetéséhez.

A lenyűgöző eredmény pedig kiváló példája a modern kezelések hatékonyságának.

David Silva hajbeültetés eredménye FUE kezelés előtt és után

Silva csak egy sok focista közül, akik remek eredményeket értek el miután hajbeültetésen estek át.

Antonio Conte, a legendás olasz játékos és edzőről is az a hír járja, hogy három ilyen jellegű kezelése is volt. Wayne Ronneynak szintén több műtéte volt a férfias típusú hajhullása miatt.

Még a sztárjátékos Cristiano Ronaldo esetében is felmerült, hogy hajbeültetés miatt fantasztikusan dús a haja.

Milyen hajbeültetést választott David Silva?

Nagyon valószínű, hogy orvosai  a FUE (follikuláris egység kivétel vagy Follicular Unit  Extraction) módszerrel végezték el David Silva hajbeültető kezelését.

Ez a legmodernebb technika, mellyel az egészséges hajhagymákat egyesével nyerik ki a fej hátsó és oldalsó területeiről.

A FUE egy minimálisan invazív beavatkozás, melynek segítségével lenyűgöző eredmények érhetőek el.

Tapasztalt kezekben maga a kezelés viszonylag egyszerű, egy, esetleg két napot vesz igénybe.

David Silva is biztosan felkeresett egy specialistát a kezelés előtt, hogy pontosan megismerje a lehetőségeit és azt, hogy milyen eredményre számíthat.

A kezelésnek ez a része egyébként minden páciens számára elengedhetetlen – még akkor is, ha ismert focista az ember!

És hogy miért ilyen fontos ez?

Mert a konzultáció során az orvosok megvizsgálhatják a hajvonalat, a fejbőrt és a haj általános állapotát mielőtt belegyeznének a hajbeültetés elvégzésébe.

Rendkívül fontos, hogy az Önnek szimpatikus hajklinika is elvégezzen egy konzultációval egybekötött előzetes állapotfelmérést, annak megállapítására, hogy a kezelés megfelelő-e az Ön számára, vagy sem.

Ennek hiányában ugyanis azt kockáztatja, hogy a hajbeültetés csalódást keltő eredménnyel zárul majd.

Önnek is lehet olyan hajbeültetése, mint David Silvának?

A FUE hajbeültetések manapság már jóval kedvezőbb áron elérhetőek, mint korábban.

A HairPalace klinikán versenyképes árakat és magas színvonalú szolgáltatást kínálunk. A kezelés előtt pedig mindenképp meghívjuk egy konzultációra az állapotának felméréséhez.

Sajnos nem minden páciens alkalmas a FUE kezelésre. Ennek lehetnek egészségügyi okai, vagy éppen az, hogy nem áll rendelkezésre a kezeléshez elegendő hajhagyma a fej hátsó és oldalsó területein.

Szerencsére a legtöbben akik felkeresnek minket, alkalmasak arra, hogy az általunk használt innovatív FUE2 Safe System hajbeültetést elvégezzük.

Milyen alternatívák elérhetőek?

A FUE hajbeültetés fő alternatívája a FUT (follicular unit transplantation) kezelés. Azonban ez egy invazív eljárás: egy vagy több csíkot távolítanak el a hajas fejbőrből a fej hátsó részén, így a kezelés látható heget hagy.

A kinyert csíkot (stripet) apró darabokra vágják a hajhagymák kinyeréséhez, melyeket ezután beültetnek a fejbőr ritkuló vagy kopasz területeire.

A FUT kezelés után maradó heg később befolyásolhatja a frizura választásban, ha szeretné elrejteni a heget. Akár hosszabb hajra is szüksége lehet, mint amit egyébként kedvel vagy megszokott.

Hogyan lehet Önnek is FUE hajbeültetése?

Ha David Silva hajbeültetése inspirációt adott a FUE kezelés kipróbálásához, forduljon bővebb információért  a HairPalace csapatához még ma!

Nemsokkal azután, hogy rövidre vágatta a haját, David Silvát előrébb hozott hajvonallal fotózták. 2018 végére, 2019 elejére a haja már dúsabb volt, mint korábban, és a hajvonala is sokkal lejjebb került.

További celeb hajbeültetések

GYIK

Ki David Silva?

David Silva egy ünnepelt focista a spanyolországi Arguineguinből. Játszott a Manchester City, Valencia és a Real Sociedad csapatában.

Mikor vágatta le a haját?

David Silva 2017 nyarán vágatta le a haját, miután évekig hosszabb frizurákat viselt.

Volt hajbeültetése?

Nemsokkal azután, hogy rövidre vágatta a haját, David Silvát előrébb hozott hajvonallal fotózták. 2018 végére, 2019 elejére a haja már dúsabb volt, mint korábban, és a hajvonala is sokkal lejjebb került.